2014. január 31., péntek

Fejlécek #19 #20 #21 #22 + egy csöppnyi hegyibeszéd

Sziasztok, skacok!
Megint beköszöntött a "Nem hozunk posztot" időszak, amire nem szeretnék semmi mentséget, meg ilyeneket kitalálni, de azért szerettem volna megmutatni, mivel foglalatoskodtam ebben az időszakban. Az első két fejlécet rendelésre készítettem, az utolsó kettőt pedig versenyre. Maga a tény, gyerekek, hogy eddig egyik emberkénél sem láttam kint a munkámat a blogján, eléggé kikészít. Légyszi, srácok, ennyit tegyetek meg, ha már rá szántam az időmet!
Köszönöm..

http://itneverend-soseerveget-byreka.blogspot.hu/




2014. január 22., szerda

Karakterek #4 + PNG-k

Sziasztok!
Rögtön új bejegyzéssel is jelentkezem. Először szőke hajó női karaktereket mutatok nektek (az összes, ami rajta volt a gépemen), a felénél kb pedig png-k várnak benneteket. Természetesen csak saját használatra tessék használni :)

Abigail Halliday

Aksinya Air

Kritika #12

A vég


KÜLSŐ

A fejléced nagyon tetszik, remekül lett megoldva rajta minden. Magát a designt azonban megváltoztatnám. A pirosnak ezt az árnyalatát szerintem mindenféleképp hanyagold. A sötétszürke háttereddel eléggé kitűnik, virít. Mivel a fejlécet tépett, nem ajánlom, hogy a menüsorod fent helyezkedjen el, inkább oldalt akkor. A modulok és az oldalak címei azonban nagyon tetszettek, igazán ötletes! Maga a modulok elrendezésével sincs bajom, így erről nem is lehet többet mondani.

BELSŐ

Alapsztori: Bevallom, az eleje óta szemezgettem a blogoddal, de Harry feje miatt a fejlécen nem tudtam rávenni magam, hogy belekezdjek. Most azonban muszáj volt, szóval meglett rá a késztetés. Nagyon jó, egyedi történet, ami sokat számít, főleg, ha fanfic (bár ezen egyáltalán nem volt érezhető). Először azt hittem, nehezen fog menni az olvasása, mivel az ilyen általában nem az én műfajom, de a történet és a cselekmények előrehaladtával egyre izgalmasabbá és fordulatosabbá vált számomra, amiért rögtön kapsz is tőlem egy képzeletbeli pacsit.
Karakterek: Miután végeztem az első fejezettel, azt hittem Julie egy ilyen vagány csajszli lesz, akibe nem lehet belekötni, de aztán a következőben kiderült, hogy mégsem? Ezt egy kicsit furcsálltam, de mentem tovább. A jó cselekmény- és egyéb leírások segítségével (meg persze a Harcosok menüpont hozzájárulásával) könnyedebben megismerhettem a szereplőidet.
Fogalmazás: Nagyon tetszett a fogalmazásod. Változatos szavakat írtál, leíró részeid is voltak, egyáltalán nem éreztem, hogy valamiről lemaradtam volna. És igen, én is egyetértek veled, hogy a korodhoz képest nagyon jól írsz!
Helyesírás: Na, ez az, amire nagyon oda kellene figyelned (Tudom, olvastam, hogy az nem megy annyira, de a késztetés...). Az első fejezetben rengetek hibát vettem észre; szóközhiány, mondatvégi írásjel lehagyása, elírások, szóismétlések... Szerintem jó lenne, ha ilyenkor átolvasnád a fejezetet, hogy az ilyenek kevesebbszer fordulhassanak elő. Általában ez be szokott válni.

2013. december 29., vasárnap

Fejléc #18

Sziasztok!
Most egy nemrég elkészült rendeléssel jelentkezem. A megrendelőnem tetszett, ahogy mondta. Remélem, majd akkor ki is teszi...
Nektek tetszik?

Bloglink
Ui.: Rendelhettek nyugodtan!

2013. december 28., szombat

Selena Gomez png

Sziasztok!
Én vagyok az, Vacak, és ezúttal Selena Gomezes png-kel szolgálok számotokra. Egyik sem saját, a képeket a World Of PNG oldalon találtam, az utolsó három pedig a gépemen volt, szóval az kérdőjeles. Remélem, segítségére lehetek valakinek.



 

2013. december 26., csütörtök

December

Boldog Karácsonyt!


Kicsit késve bár, de ezennel a Live Simply csapata is boldog karácsonyt kíván minden Olvasójának! Köszönjük, hogy velünk tartottatok ebben a röpke pár hónapban, s remélhetőleg a következő évet is együtt ünnepelhetjük majd.

Kellemes Ünnepeket!

2013. december 21., szombat

Kritika #11

Every you and every me


KÜLSŐ

A fejléc nagyon tetszik, de amint jobban megnéztem, már értettem is, miért. Crystal nálam favorit fejlécszerkesztő, az összes munkájáért odavagyok (Szerintem jól döntöttél vele). Nagyon jól össze lettek válogatva a képek, és az összemosás is jó sikerült. A hátteret is jól választottad, szerintem illik a már előbb említett fejléchez. Egy dolog itt, amibe bele bírok szólni. Mivel ott a tépés a fejlécen, szerintem az oldalak menüt inkább oldalra tedd. De ennyi.
A modulok szintén pipa. Enyhe késztetést érzek, hogy ideírjam: Írhatnál egy rövid kis bevezetőt a történetről. Aztán jobban meggondolva szerintem nem muszáj a fejléc alapból megfogja az ember lányát. Meg aztán, ott a trailer is. Szerintem, összességében ennyi is.

BELSŐ

Alapsztori: Az, hogy a főszereplő lánynak a már általam megismert múltat/jelent alakítottad ki, nem túl eredeti megoldás, de ez továbbnyúlik arra, hogy ki mit hoz ki ebből a helyzetből. Ennek ellenére is, szinte már sejtettem, hogy miről fog szólni az egész, a második fejezet elhagyása után. Ennek nem igazán örülök. De persze reménykedve az írói egyediségben továbbhaladtam a történet olvasását illetően. S mondhatom, megérte. Jól vezetted végig a cselekményszálakat, szinte észre sem vettem, hogy a végére értem a fejezeteknek.
Karakterek: Nincs semmi bajom a szereplők bemutatásával. Tetszett, ahogy a raktárbéli találkánál leírtad a három új szereplődet, Ryant, Ninát, és Hulkot. Sikerült abban az egy pillanatban kialakítanom róluk a tökéletes képet. De persze nem csak róluk, hanem szerintem mindenkiről, de ezt szerettem volna kiemelni.
Fogalmazás: Nekem bejött a fogalmazásmódot. A történethez viszonyítva eléggé életszerű felvázolásokat tudsz adni. Azért azt muszáj megjegyeznem - legalábbis én így érzem -, hogy néhány jelenetnél olyan érzésem támadt, mintha már nagyon át szeretnél ugrani egy másikhoz. Értsd: Túl gyorsan haladtak az események. Semmi részletezés, semmi érzelem, csak tömör cselekmény és kész.
Helyesírás: Ez volt az, amit ha osztályoznom kéne, ötöst adnék. Nem láttam, és nem is emlékszem, hogy láttam volna elírást, gépelési hibát, stb. Ezért szerintem, erről nincs is mit tovább magyaráznom. Csak így tovább.