2014. szeptember 25., csütörtök

Eredményhirdetés - Legszebb összhang és fejléc kategória

Sziasztok!
Nem is tudom, már mennyi idő telt el, mióta kihirdettem a versenyt, és csak most tudtam hozni az eredményhirdetést... Ha ez magyarázatként szolgál, eddig Neely-re vártam, meg hogy együtt fogunk véleményt írni (amit remélem, senki sem bán), majd dönteni, de nem egy időzónában vagyunk, mint azt talán tudjátok, és így nehezebb az összeegyeztetés. Na de végül megerőltettem magamat, és egyedül összehoztam, amit össze tudtam. A következőnél majd jobban igyekszem!
- Vacak

2014. szeptember 8., hétfő

Elvihető fejlécek, fejléc alap

Sziasztok!

Hoztam pár elvihetőt, mind az én munkám, úgyhogy ne tüntesd fel sajátként! Ha viszed írj, ha más címet szeretnél szívesen kicserélem.

Neely

fejlécek:



alap:


2014. augusztus 1., péntek

Önreklám - avagy mit is jelent cserediáknak lenni

Üdv!

Ismét jelentkezem, most valami egészen mással és nem teljesen ide illővel. Pár hónapja elhatároztam, hogy én bizony cserediák leszek az USA-ban, és ezt az ígeretemet be is tartom. Augusztus 13.-án repülök és 10-11 hónapot ott is maradok. Ezalatt az idő alatt megpróbálok rendszeresen írni a most nyitott blogomba, ami kizárólag erről az évemről fog szólni, hogy mit hogyan élek meg és hogy milyen is az a híres USA. A blogomon mindenkit nagy szeretettel várok, remélem lesznek érdeklődők, olyanok akik rendszeresen elolvassák a bejegyzéseimet. Esetleg ha valamit nagyon szeretnétek tudni amit úgy gondoltok én tudok, akkor majd kérdezzetek nyugodtan.

Ha érdekel a blogom, megtalálhatod ITT.

Neely

2014. július 17., csütörtök

Kritika #18

*Rescue Me* [ It's always hard to breathe.. ]


KÜLSŐ

A bézs mindig is a kedvenc színeim közé tartozott, nagyon megnyugtató. Lehetséges, neked is ez volt a szándékod vele, tekintetbe véve a történeted lényegét. Szerintem, legalábbis. Nem igazán tudok bármibe is belekötni, szép kinézettel rendelkezik a blogod. Valahogy a fejléceden szereplő nő arca is azt a Ments meg! kifejezést sugallja, mint ami a címed is. Arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy olyan betűtípust válassz az oldalnak, ami szereti az ő betűt, mivel a jelenlegi éppen hogy eltorzítja azt.
S még azt is szeretném megjegyezni, hogy nagyon tetszenek a képek, amik a posztjaidban szerepelnek, valamint hogy ilyen sajátosra alakítottad azokat.

BELSŐ

Alapsztori: Bevallom, a fülszöveged nem különösebben keltette fel az érdeklődésem, annál inkább az első fejezeted. Mivel még nem sok minden történt ennyi rész alatt, nehéz sokat írnom, s te sem árultál el sok mindent. Érdekesnek ígérkezik, annyit mondhatok.
Karakterek: Eddig mindösszesen két karaktered bukkant fel, Josh és Sophia. Főhősnőnk iránt máris felkeltetted érdeklődésemet titokzatos köhögőrohamaival, s a már előbb említett fülszöveg alapján sejthető, hogy az élet nem túl kegyes vele. Bizonyára több is van e mögött, mint egy egyszerű betegség, jól gondolom? Joshról nem igen tudtam meg sok mindent, mindössze annyit, amennyit ő maga árult el; hogy egy bandában játszik. A következő részekben azért majd mutasd be őt nekünk, olvasóknak is, mind külsőleg, mind belsőleg.
Fogalmazás: Úgy gondolom, a leírások azok, amiket kihagytál az első fejezetben, az érzelmekre azonban remekül ráhangolódtál. Visszatérve a leírásokhoz, arra figyelj, hogy ne hasson szájbarágósnak, de azért közelítsd meg az elképzeléseidet. Ennyit szeretnék csak mondani neked.
Helyesírás: Egy elírásba sem ütköztem, minden írásjel a helyén volt. Ritkaság az ilyen. :)

2014. július 8., kedd

Könyvajánló #4

Sziasztok!

Elég régen jelentkeztem, de jelzem, még élek. A napokban olvastam egy könyvet, ami tetszett, úgyhogy szeretném megosztani veletek, hátha olvasnátok a szabadidőtökben. Remélem elnyeri majd tetszéseteket.

Neely

Jacob Védelmében



Andy Barber több mint húsz éve megyei helyettes kerületi ügyész. Köztiszteletben álló férfi, szorgalmas munkaerő és boldog családapa. De amikor sokkoló bűncselekmény történik a New England-i kisvárosban, és Andy tizennégy éves fiát vádolják az osztálytársa meggyilkolásával, a férfit teljesen elvakítják az események.
Andy foggal-körömmel próbálja védeni a fiát. Jacob váltig állítja, hogy ártatlan, és Andy hisz neki. Hiszen ez a kötelessége. Ő Jacob apja. De miközben egyre több terhelő bizonyíték és megdöbbentő titok kerül napvilágra, Andy házassága összeomlással fenyeget, a per egyre gyorsabban halad fenyegető végkifejlete felé, és a válságos események tükrében az is kiderül, milyen kevéssé ismeri az apa a fiát, Andy a saját lelkiismeretével is összeütközésbe kerül: hűség és becsület, igazság és hamisság, a mélyen eltemetett múlt és az elképzelhetetlen jövő között őrlődik.
William Landay tökéletes regénye egy válságba került családról szól – izgalmas, karakteres krimi, amely egyben lebilincselő történet bűntudatról, árulásról, és arról, milyen félelmetes sebességgel tud félresiklani az életünk.

Saját véleményem:

Elsőre furcsa volt egy ötvenes éveiben járó férfi szemszögéből olvasni, de elég könnyen hozzászoktam. Az is érezhető volt, hogy férfi az író, nyugodt lélekkel káromkodnak a szereplők, de ez a mai világban nem szokatlan. Nekem személy szerint már az elejétől tetszett, szó szerint nem tudtam letenni. Nem igazán szeretem a krimiket, nekem azok csak durva gyilkosságokról szólnak, de ez más volt. Itt egy család történetét látjuk, és nem kiszámíthatóan. Az olvasó várja, hogy végre megtudja ki a gyilkos, hiszen az író tökéletesen eltalálta a választást, hogy az apuka szemszögéből ír. De ami a legjobban tetszett és egyben fel is kavart, az a vége volt. Egy csattanó.
Igaz, hogy felnőtteknek ajánlott, de én úgy gondolom kamaszok is nyugodtan elolvashatják, csak akinek nincs gyereke, nem tuja annyira átérezni. Nem csak izgalmas, de elgondolkodtató is, biztos vagyok benne, hogy nem bírnám ki Andy helyében.

2014. június 30., hétfő

Kritika #17

Everyone has another side


KÜLSŐ

Láttam, a fejlécedet és az egész kinézetet Dorina csinálta, így szerintem sem te, sem ő, sem senki már nem lepődik meg, ha azt mondom, hogy remek választás. Lattam már munkáit ezelőtt és ezután is még nézegetni fogom, mert az a lány tud valamit! A színek harmonizálnak, csúnya felület nem is akad. Azonban remélhetőleg nem is sértődtök meg, ha mindezek ellenére bele fogok kötni pár dologba.
A fejlécnél én a képválasztásba kötnék bele. Ugyebár Jo a göndör hajú és Jess az egyenes szálakkal rendelkező, és róluk tudni lehet, hogy míg előbbi magába forduló, utóbb eléggé közvetlen. A képeken ez mégis fordítva van, hisz GöndörNina mosolyog, míg EgyenesNina komoly arccal néz. Szerintem ez így ellentét, ami nekem valamiért alapból szúrja a szemem. Ezen felül a másik, kissé apróbb, számomra mégis szembetűnő pont a jobboldali lányka alatt lévő kép. Szerintem az nem oda való, rontja az összhatást. Lehet, ezt csak én gondolom így, de számomra az a kép zavaró azon a helyen.
A fejlécen kívüli másik dolog a modul. Először is, ha az oldalak menüpontban van egy fejezet fülecskét, fölösleges a blog aljára az archívum. A második, hogy olyan szövegdobozokat használsz, melynek egyetlen szépsége, hogy címnek is helyt ad a szöveg fölött. Ezen okból kifolyólag azt tudom tanácsolni neked, hogy a többi modul - oldalak, cserék, feliratkozók - fölé is helyezd el, és sokkal szebb lesz. Ha nem tudod, hogy oldd ezt meg, most el is magyarázom, de ha mégsem, akkor ne is olvasd tovább, nincs már mit mondanom. :)
Tehát, első és legfontosabb dolgod, hogy a modulok címét kitörlöd az adott helyen. Ezután megnyitsz egy új html panelt, ahova bemásolod a szövegdobozod kódját, majd kitörlöd azt a részt ami már a tartalmat ecseteli, s így csak a cím kódja maradjon a helyén. Elmented, elhelyezed a modul fölött, és máris olyan, mintha egy szövegdobozba helyezted volna bele a modult. Remélem, segítettem ezzel a magyarázattal!

BELSŐ

Alapsztori: A fülszöveg alapján nem sok minden derül ki a történetből, és én alapból nem rajongok a "mindent megváltoztat" végződésű szinopszisokért. Tudod, azok olyan semmitmondóak. Mivel már a prológusban megváltozik minden, javasolnám eme ismertető átírását. De mindezeket félretéve a már előtt említett bevezető rész kifejezetten váratlanul ért, hogy azonnal beindultak a cselekmények, így a továbbiakban máris felmerül bennem a "hogyan tovább" kérdés. A tartalmat cseppet sem nevezném sablonosnak, bár nem is szeretnék elhamarkodottan felszólalni, hisz egy - töltelék - fejezet alapján még semmi sem biztos. Ennek ellenére a kezdés figyelemfelkeltő, és tiszteletre méltó.
Karakterek: Nem tervezem ennek a pontnak többsoros kitárgyalását, mivel elég nehéz lenne. Jess karaktere, pontosabban ahogy azt kidolgoztad, elénk tártad, igazán figyelemreméltó. hiszen igaz, hogy a lánnyal többé nem találkozunk, de te ennek ellenére próbáltál róla minden információt átadni, hogy szinte észre sem vettük. Joannában őszintén magamra ismertem. A lány szótlansága, az érzelmekhez és annak kinyilvánításához való hozzáállás, az erősnek mutatkozás... Eléggé elcsodálkoztam! Bár mindezt talán nem tudtam volna így szavakba önteni, ha nincs az az E/.3-as prológus, de ezt majd a következő pontban! Nem is szeretnék ide több szót fűzni, legyen elég annyi, hogy a karakteralkotásodba nem találtam belekötni valót.
Fogalmazás: És akkor ez az a pont... Tudom, nem én vagyok az első, aki ezt mondja neked, de szerintem tovább kellene próbálkoznod a harmadik személyű írásmóddal. Azonfelül, hogy a szereplőidet könnyebben vagy képes bemutatni, neked megvan az a ritka tehetséged - lehet csak szerintem ritka -, hogy képes vagy elvonatkoztatni az egyik szereplőtől, hogy nemcsak a másikra, de ezzel együtt a környezetre is kellőképp oda tudsz figyelni. Ez nem sok embernek sikerül jól, élükön velem, amiért most nagyon féltékeny is lettem rád, de nem ez a lényeg. Azon kívül, hogy szóismétlésed volt a prológusban, több, mint az első fejezetben, szerintem nincs itt semmi probléma. Arra én is felhívnám a figyelmed, hogy a szövegben való csillagozást, ahol és amivel egy bandanevet helyettesítettél, szerintem mellőzd/írt át. Egyrészt eléggé idegesítő, hogy ilyesmi megállásra sarkall minket az olvasásban, nem is szép. Szerintem vagy írd ki, vagy csak maradj úgy a szövegben, hogy egy banda, vagy szokásosan a kedvenc bandája, vagy bármilyen más szövegtípussal, de kerüld el, hogy ilyen csillagozást kelljen alkalmaznod.
Helyesírás: A helyesírásod nem hibátlan, de nem is a legrosszabb. Csupán néhány elírásba botlottam, összevethetetlen egy bombarobbanással, szóval nem is csinálok belőle nagy ügyet. Valamint, amikor két jelenetet szeretnél elválasztani a már említett csillagozással, az előtte-utána szóköz sokkal szebbé és észrevehetőbbé tudja tenni ezt a műveletet. Nem hiszem, hogy nagyon magyarázkodnom kellene, hogyan is csináld, biztosan száz másik helyen láttad már ugyanezen műveletet a gyakorlatban.

Régi-új fejléc

Sziasztok!
Csak amolyan mutatóba szeretném nyilvánosságra bocsátani eme fejlécet, melyet a napokban műveltem. Életem első gifes fejléce, ami bár manapság nagyon felkapottá vált, nekem még újdonság e téren, és van elég bátorságom azt állítani, hogy nem is lett olyan rossz.

Bloglink: Özönvíz

Hamarosan érkezünk a blogverseny eredményhirdetésével! :)

Jó éjt!
Vacak